Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés
Augusztus 20. alkalmából megtartott ünnepi állománygyűlés
Augusztus 17-én, csütörtökön, 14 órai kezdettel került sor az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban az ünnepi állománygyűlés megtartására augusztus 20-a, államalapításunk évfordulója alkalmából. A Himnusz után az ünnepi parancsok kihirdetése következett, az elismerésben részesülők Piros Ottó ezredestől, az alakulat parancsnokától vehették át elismeréseiket. Ezután Domonkos György, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze tartott ünnepi beszédet. Az ünnepély végén az MH RKKK munkatársai szolgáltatták az ünnepi műsort. Először Szabó Bálint szavalta el Wass Albert: Üzenet haza című költeményét, Kusnyerik Anita előadásában Demjén Ferenc: Honfoglalás című filmjének egyik betétdalát hallatta az állomány, majd a Rendezvényszervező és Biztosító Részleg három férfi kollégája: Ebele Ákos, Szakál Attila és Udovecz György részleteket adott elő István király Imre herceghez írt intelmeiből. 

Ritterné Pajor Csilla
könyvtáros

Aktuális hírek
Adventi hétvégeA Honvéd Üdülőben járt a MikulásHa észreveszik a logisztikust, akkor baj van…Adventi gyertyagyújtásÁlláshirdetésSzáz év – milliónyi vendégEgy évszázad fordulatos történeteMiniszterek találkoztak BalatonakarattyánA sport híd a nemzetek közöttSzellemes hétvége a Balatonnál„Emlékezzünk a szabadság keddjére” Jól vették az akadályt - Cross Run KaposváronSör és csülök fesztiválKatonás művészetTeljesítették a követelményeketHúsz év múlva - Anconai szerelmesek 2.Oláh Gergő adott koncertet a Honvéd Üdülőben Kupát nyertek az üdülő vendégeiAfrodiziákum torta, lézer show, tűzijátékAugusztus 20. alkalmából megtartott ünnepi állománygyűlésPrevenció a strandonInteraktív koncertA három testőr AfrikábanKatonazenekari koncertKatonazene minden korosztálynakStrandszezonJazz, rock and roll és latin dallamokGyerektábor életképekSzerelem, slágerek, happy endFérfiasságból elsőkForgószárnyas bemutató a Balaton felettNyári gyerektáborok a Honvéd ÜdülőbenCsaládi horgászversenyTájékoztató napi pihenés igénybevételéről
Aktuális rendezvényeink
Karácsony BalatonakarattyánSzilveszter 2017
Csomagajánlatok
Karácsony BalatonakarattyánSzilveszter 2017
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
Turnusváltás_2018
Adatlap.pdf
Turnusváltás_2017
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek fontos elemei kínálatunknak.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu