Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés
Húsz év múlva - Anconai szerelmesek 2.
Az Anconai szerelemesek fordulatos történetével június végén ismerkedhetett meg az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ közönsége. Az élet azonban nem áll meg: augusztus 24-én, csütörtökön az is kiderült, mi történt az egykori szerelmesekkel, és persze már az új generációval - húsz évvel később, a balatoni SZOT-üdülőben.

Júniusban az anconai főtéren hagytuk Don Tomaot, könnyűvérű szobalányát, dadogó leánykáját, a saját ristorante után vágyódó kávézótulajdonost és a mindent felbolygató magyar lányt. A darab végére mindenki szerelembe esett és párra lelt. A történet húsz év múlva, a 80-as években, immár Magyarországon folytatódik egy balatoni SZOT-üdülőben, melyet az első történet szálát alaposan összekuszáló Viktória sokat emlegetett édesanyja, Zsuzsanna üzemeltet Békés elvtárssal. Ide érkezik nyaralni Don Tomao lányaival és vejeivel, valamint a két unokával: Francescával és Ginevrával. Az új generáció természetesen már megérkezésekor fenekestül felforgatja Békés elvtárs két fiának lelkivilágát. A happy end, az örökzöld slágerek és a fergeteges hangulat most sem hiányzott; felcsendült többek között a Rasputin, One Way Ticket, Words, Hafanana, Dschinghis Khan, I Like Chopin, The Power of Love, Yes, Sir, I Can Boogie, Give Me Your Heart Tonight és a Kung Fu Fighting. A romantikus történet folytatását a Magyarock Dalszínház előadásában láthatta a Honvéd Üdülő közönsége.

Aktuális hírek
Adventi hétvégeA Honvéd Üdülőben járt a MikulásHa észreveszik a logisztikust, akkor baj van…Adventi gyertyagyújtásÁlláshirdetésSzáz év – milliónyi vendégEgy évszázad fordulatos történeteMiniszterek találkoztak BalatonakarattyánA sport híd a nemzetek közöttSzellemes hétvége a Balatonnál„Emlékezzünk a szabadság keddjére” Jól vették az akadályt - Cross Run KaposváronSör és csülök fesztiválKatonás művészetTeljesítették a követelményeketHúsz év múlva - Anconai szerelmesek 2.Oláh Gergő adott koncertet a Honvéd Üdülőben Kupát nyertek az üdülő vendégeiAfrodiziákum torta, lézer show, tűzijátékAugusztus 20. alkalmából megtartott ünnepi állománygyűlésPrevenció a strandonInteraktív koncertA három testőr AfrikábanKatonazenekari koncertKatonazene minden korosztálynakStrandszezonJazz, rock and roll és latin dallamokGyerektábor életképekSzerelem, slágerek, happy endFérfiasságból elsőkForgószárnyas bemutató a Balaton felettNyári gyerektáborok a Honvéd ÜdülőbenCsaládi horgászversenyTájékoztató napi pihenés igénybevételéről
Aktuális rendezvényeink
Karácsony BalatonakarattyánSzilveszter 2017
Csomagajánlatok
Karácsony BalatonakarattyánSzilveszter 2017
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
Turnusváltás_2018
Adatlap.pdf
Turnusváltás_2017
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek fontos elemei kínálatunknak.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu