Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés Hírek
Jazz, rock and roll és latin dallamok
Az MH Légierő Zenekar Veszprém adott nagy sikerű big band koncertet kedden este Balatonakarattyán, a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban.
Mozgalmas időszak áll az veszprémi Légierő Zenekar mögött. Katona János alezredes, karmester elmondta: nyáron is sűrű a program, szinte minden napra jut egy rendezvény. A nemzeti és egyházi zenei szolgálatok és big band koncertek mellett a balatonakarattyai fellépések évek óta minden nyáron fix pontot jelentenek mind a zenekar, mind az ott nyaraló katonák életében, hiszen 1986-tól járnak rendszeresen főszezonban a Honvéd Üdülőbe – a vendégek nagy örömére. Balaton-parti koncertjeik a közönség igényeinek és a helyszínnek megfelelően mindig könnyed, vidám stílusúak, általában jazz, rock and roll és latin dallamok csendülnek fel. A koncerten a katonazenekar mellett Gácsi Anna énekművész hangja varázsolta el a szép számú hallgatóságot.

Aktuális hírek
Húsvéti kavalkád minden korosztálynakMunkalehetőség hallgatóknakHosszú hétvége BalatonakarattyánEgyüttműködés és összetartozásNőnapi ünnepségFőszezoni munkalehetőségOtthon maradt a vándorkupaÁlláshirdetés
Aktuális rendezvényeink
III. Balatonakarattyai Baráti Horgásztalálkozó2018.05.01. MAJÁLIS
Csomagajánlatok
Gyermektábor
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
Turnusváltás_2018
Adatlap.pdf
Turnusváltás_2017
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek fontos elemei kínálatunknak.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu