Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés Hírek
Katonazenekari koncert
Az indulótól a népdal-feldolgozáson és operetten át egészen a mai slágerekig kísérte a közönséget koncertjén az MH 25. Klapka György Lövészdandár Zenekara kedden este Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban.
Az egész napos hőség ellenére nagyon sokan kíváncsiak voltak a tatai katonazenekar koncertjére a Honvéd Üdülőben. Elsőként Fricsay Richárd Pipiros című indulóját hallhatta a közönség, majd Gulyás László fúvószenekarra írt Széki muzsikája következett. A magyar műveknél maradva, immár hagyományosan népdalcsokorral is készültek a zenészek. Balázs Attila őrnagy, karmester minden évben új népdal-feldolgozást készít. Most a tavalyit játszották, az idei ugyanis majd ősz folyamán, a zene világnapja alkalmából lesz bemutatva. A népdalok után Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjének egy hosszabb keresztmetszetét mutatták be, majd áttértek a könnyűzenei műfajra. Először József Attilára emlékezve a Fonográf Együttes és Koncz Zsuzsa „Kertész leszek” című számát illesztették a repertoárba, majd hogy az esti programban a gyerekek is megtalálják a maguk kedvére valót, a Vajana című rajzfilm legismertebb zenéje csendült fel. Aztán jöttek az elmúlt évek slágerei, Pharell Williamstől a Happy és Bruno Marstól „Uptown funk”. A karmester elárulta: eredeti elképzelése az volt, hogy csak magyar szerzők műveit fogják játszani. „Végül két nemzetközileg elismert előadóművész slágerét is műsorba építettük, mert a közönség ezt is nagyon kedveli. Vegyesen játszottunk hagyományos katonazenét, magyar népdalfeldolgozást, illetve könnyűzenei slágereket, operettet. Igyekeztünk egy nagyon színes műsort összeállítani a közönségnek és remélem, hogy minden korosztály, minden érdeklődő megtalálta a maga ízlésének megfelelő muzsikát.”

Aktuális hírek
Farsangi HétvégeCISM - Futás a békéért Gyermektábor 2020.Emléktúra a doni hősök tiszteletéreMegemlékezés a doni hősökrőlMegnyitottuk a bowling pályátSzilveszter a Honvéd Üdülőben Beléptetés szabályainak változása 2019. szeptember 1-tőlHelloPay kártya beváltásBeléptetés szabályainak változása 2019. június 17-tőlTÁJÉKOZTATÓ A REKREÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELI RENDJÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓLTájékoztató a feltöltő-kártyás fizetésről (HelloPay)
Aktuális rendezvényeink
Kolbász- és Hurkatöltő Bajnokság (március 7.)
Csomagajánlatok
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
2020. évi turnustábla MH RKKK
Adatlap
Adatlap.docx
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek széles választékával emeljük rendezvényeink gasztronómiai élményeit. Rendezvényekre, családi eseményekre kültéri ételkülönlegességeket is biztosítani tudunk.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu