Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés Hírek
Zászlószalagokat kapott a központ
Két új zászlószalaggal gazdagodott az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) csapatzászlója május 18-án.
A magyar honvédelem napja alkalmából megrendezett ünnepi állománygyűlésen, a hatékony közös együttműködés szimbólumaként, dr. Linczmayer László rendőr alezredes, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vezetője és Kornis György, a Balatonakarattyai Nyugdíjas Klub Egyesület elnökhelyettese adományoztak zászlószalagot a Balaton partján települt katonai szervezetnek.

Ünnepi beszédében Udovecz György elmondta: a honvéd ma is képes életét áldozni a hazáért. Kiemelte: a magyar honvédelem napja egyszerre emlékeztet mindenre, ami a katonasághoz, és a haderőhöz kötődik. Udovecz György beszédében felidézte Buda vára visszavételének körülményeit, és leszögezte: az ostrom során nem volt vérengzés.

„Önök ugyanolyan hősök, mint dicső elődeik voltak” – zárta beszédét Udovecz György. Az ünnepi állománygyűlésen Piros Ottó ezredes elismeréseket adott át a központban szolgálóknak.

A rendezvény zárásaként levetítették a HM Zrínyi Kft. Katonai Filmstúdiójának „Kereszthegy” című, díjnyertes filmjét.

www.honvedelem.hu

Aktuális hírek
VéradásBeléptetés szabályainak változásaSzezonnyitó BalatonakarattyánJó úton jár a Honvéd Üdülő!Koszorúzás a balatonkenesei Kossuth szobornálÜnnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az 1848-49-es eseményekről a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia KözpontjábanNőnapi köszöntő a Honvéd ÜdülőbenTavasz, gasztronómia, magyar ízek - Kolbász és hurkatöltő bajnokság Balatonakarattyán"CISM Day Run- Futás a békéért" rendezvényhez csatlakozott a Honvéd Üdülő állományaFarsangi mulatságok a Honvéd ÜdülőbenÁllománygyűlés a Magyar Kultúra Napja tiszteletéreKoszorúzás a doni hősök emlékéreTÁJÉKOZTATÓ A REKREÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELI RENDJÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓLSzilveszteri pillanatok a Honvéd ÜdülőbőlKarácsonyi pihenőnapok BalatonakarattyánÉvzáró állománygyűlésÖsszhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam - Nemzetközi hét 11.12-18.VI. Vadászpilóta TalálkozóNATO NTGT IT & ED 2018III. Sör és Csülök fesztiválKatonai Képzőművészeti AlkotótáborPetanque verseny – Honvéd Üdülő KupaHelloPay feltöltő kártya információAugusztus 20 a Honvéd ÜdülőbenII.Rákóczi Ferenc szobor felavatása Mozgássérültek Veszprém Megyei EgyesületeFair Play Road ShowGyermektáborIsten közelébenTörténetek és dallamokElkezdődtek a katonazenekari koncertek a BalatononLátványos szezonnyitó BalatonakarattyánZászlószalagokat kapott a központTájékoztató a feltöltő-kártyás fizetésről
Aktuális rendezvényeink
IV. Sör és Csülök Fesztivál UPDATESzínházi előadások a Honvéd ÜdülőbenÉvadzáró programsorozat a Honvéd ÜdülőbenGyermek táborok 2019.
Csomagajánlatok
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
Adatlap.docx
adatlap.xps
Turnus tábla 2019.pdf
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek széles választékával emeljük rendezvényeink gasztronómiai élményeit. Rendezvényekre, családi eseményekre kültéri ételkülönlegességeket is biztosítani tudunk.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu