Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés Hírek
Jó úton jár a Honvéd Üdülő!

Kétszeresen is különleges értékelő-feladatszabó értekezletet tartottak Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK), március 26-án, kedden.

A rendezvényt egyrészt azért nevezhetjük különlegesnek, mert a központ fő feladatköre – az üdültetés és a rekreáció – merőben eltér a haderő többi alakulatáétól. Másrészt pedig azért, mert az értekezleten Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke - a parancsnoki országjárás keretében - tájékoztatta az itt szolgálókat és dolgozókat a Honvédelmi Minisztérium, valamint a parancsnokság szerkezeti felépítéséről, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról, illetve az általános érdeklődésre számot tartó aktualitásokról is. Az altábornagy a balatonakarattyai központ elmúlt hároméves működését értékelve kiemelte: Piros Ottó ezredes, parancsnok irányításával a Honvédüdülő „jó úton jár”. Hozzátette: igen régen történt már ilyen rövid idő alatt ilyen szintű fejlődés, mind a szolgáltatások, mind az infrastruktúra terén. Mihócza Zoltán altábornagy elmondta: az üdülő roppant fontos a hadsereg számára, példaértékű az itt folyó csapatmunka, a kilencven százalék feletti feltöltöttség pedig biztosítja a mindennapi feladatok magas színvonalú ellátását. Piros Ottó ezredes - általánosságban „jóra” értékelve a tavalyi esztendő munkáját - részletesen szólt az egyes részlegek munkájáról és a velük szemben támasztott elvárásokról. Mint mondta: kiemelt feladat többek között az üdülővendégek ellátásának maximális biztosítása, a felújítások folytatása, és a színvonalas rendezvények szervezése, lebonyolítása. Mindez 2019-ben is folytatódni fog, miközben hangsúly helyeződik a megfelelő szervezeti kohézióra, a csapatmunkára és a sikerességbe vetett hitre is. Mihócza Zoltán altábornagy tájékoztatójában elmondta: a Magyar Honvédség parancsnokának feltett szándéka, hogy a parancsnoki országjárás keretében eljussanak minden alakulathoz. A cél: mindenki ismerje meg a haderőben már bekövetkezett és a küszöbön álló változásokat. Mint mondta: a haza védelme minden állampolgár feladata és úgy érzi, ezzel kapcsolatban „megmozdult valami” az országban, sokan érdeklődnek a honvédelem iránt, ami már csak az önkéntes tartalékosok több mint 8000-es létszámán is pontosan lemérhető.


Aktuális hírek
IV. Sör- és Csülök FesztiválBeléptetés szabályainak változása 2019. szeptember 1-tőlHelloPay kártya beváltásÉvadzáró programsorozat keretei közt ünnepelte a keresztény magyar állam születésének napját a honvédüdülőBalatonakarattyán állomásozott a Fair Play Football RoadshowÁllamalapító Szent István királyunk tiszteletére ünnepi állománygyűlést tartott augusztus 16-án az MH RKKKVéradásBeléptetés szabályainak változásaSzezonnyitó BalatonakarattyánJó úton jár a Honvéd Üdülő!Koszorúzás a balatonkenesei Kossuth szobornálÜnnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az 1848-49-es eseményekről a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia KözpontjábanNőnapi köszöntő a Honvéd ÜdülőbenTavasz, gasztronómia, magyar ízek - Kolbász és hurkatöltő bajnokság Balatonakarattyán"CISM Day Run- Futás a békéért" rendezvényhez csatlakozott a Honvéd Üdülő állományaFarsangi mulatságok a Honvéd ÜdülőbenÁllománygyűlés a Magyar Kultúra Napja tiszteletéreKoszorúzás a doni hősök emlékéreTÁJÉKOZTATÓ A REKREÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELI RENDJÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓLSzilveszteri pillanatok a Honvéd ÜdülőbőlKarácsonyi pihenőnapok BalatonakarattyánÉvzáró állománygyűlésÖsszhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam - Nemzetközi hét 11.12-18.VI. Vadászpilóta TalálkozóNATO NTGT IT & ED 2018III. Sör és Csülök fesztiválKatonai Képzőművészeti AlkotótáborPetanque verseny – Honvéd Üdülő KupaHelloPay feltöltő kártya információAugusztus 20 a Honvéd ÜdülőbenII.Rákóczi Ferenc szobor felavatása Mozgássérültek Veszprém Megyei EgyesületeFair Play Road ShowGyermektáborIsten közelébenTörténetek és dallamokElkezdődtek a katonazenekari koncertek a BalatononLátványos szezonnyitó BalatonakarattyánZászlószalagokat kapott a központTájékoztató a feltöltő-kártyás fizetésről
Aktuális rendezvényeink
Szilveszter a Honvéd Üdülőben 2019.Adventi Hétvége a Honvéd ÜdülőbenKarácsony a Honvéd ÜdülőbenSzulák Andrea koncert a Honvéd ÜdülőbenLEGO építmények kiállítása / 2019. november 30.
Csomagajánlatok
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
Karácsonyi program és jelentkezési lap
Adatlap
Adatlap.docx
Turnus tábla 2019.pdf
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek széles választékával emeljük rendezvényeink gasztronómiai élményeit. Rendezvényekre, családi eseményekre kültéri ételkülönlegességeket is biztosítani tudunk.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu