Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés Hírek
Gyereknap a Honvéd Üdülőben

Május 26-án Gyermeknap alkalmából, több izgalmas programot is kínált a Honvéd Üdülő. Ezen a napon került megrendezésre a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége által szervezett gyermek horgászverseny is, ahol ifjúsági és gyermek kategóriában mérhették össze tudásukat és szerencséjüket a résztvevők. Az esemény szlogenje: „Horgássz, ne drogozz”, a Balatonalmádi Rendőrség támogatásával született meg, amivel tudatosítani próbálták a gyerekekben a szabadtéri sporttevékenységek szükségszerűségét. Amíg a türelmesebbek a parton kapásra vártak, az üdülő területén áthaladt a Balaton Man futóverseny egy szakasza is. Ahogy a sport, úgy a játékok is nagy figyelmet kaptak, ugyanis a strandon kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, majd aszfalt rajzokon örökítették meg az itt töltött időt. A fiúk érdeklődését leginkább az íjászat és a kerékpár ügyességi verseny keltette fel, és akinek ez nem volt elég, kifáradásig ugrálhatott a rendelkezésre álló légvárakban és trambulinokban.



Aktuális hírek
Ünnepi Állománygyűlés 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletéreÁlláshirdetés-Szállodaigazgató-helyettesV. Kolbász- és Hurkatöltő BajnokságNőnapi köszöntés az ÜdülőbenÉvértékelő-feladatszabó értekezlet ÁlláshirdetésFarsangi HétvégeCISM - Futás a békéért Emléktúra a doni hősök tiszteletéreMegemlékezés a doni hősökrőlMegnyitottuk a bowling pályátSzilveszter a Honvéd Üdülőben Beléptetés szabályainak változása 2019. szeptember 1-tőlHelloPay kártya beváltásBeléptetés szabályainak változása 2019. június 17-tőlTÁJÉKOZTATÓ A REKREÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELI RENDJÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓLTájékoztató a feltöltő-kártyás fizetésről (HelloPay)
Aktuális rendezvényeink
Gyermektábor 2020.
Csomagajánlatok
Bemutatkozás
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Közép-Európa legnagyobb édesvízi tava, a Balaton keleti kapujánál található, Balatonkenese és Balatonakarattya között. Több mint 1 km-es közvetlen partszakasszal rendelkező, 30 hektáros gyönyörű őspark felejthetetlenné teszi a pihenést. A sajátos mikroklímával rendelkező üdülő egész évben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Területén 4 szálloda, 31 összkomfortos faház szolgál a vendégek elhelyezésére.
Letölthető dokumentumok
2020. évi turnustábla MH RKKK
Adatlap
Adatlap.docx
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek széles választékával emeljük rendezvényeink gasztronómiai élményeit. Rendezvényekre, családi eseményekre kültéri ételkülönlegességeket is biztosítani tudunk.
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu