Bemutatkozás Szálláslehetőség Szolgáltatások Árak Kapcsolat Beszerzés Beléptetés Hírek
Közel száz éves kapcsolat újult meg
Együttműködési megállapodást írt alá a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület és a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ február 27-én, hétfőn a Honvéd Üdülőben. Az eseményen elhangzott: a századelőn megalakult egyesület bölcsőjének tekinti az aláírás helyszínét, így az együttműködéssel közel egy évszázados kapcsolat válik ismét elevenné. 


Éppen száz éve, 1917-ben vásárolta meg a Székesfővárosi Alkalmazottak Segítő Alap a „Fővárosi Üdülőhely” 45 hektáros területét. „Az üdülő (t.i. a mai Honvéd Üdülő) létrejötte tette lehetővé az akarattyai parcellázásokat, majd 1928-ban létrejött a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület” – emelte ki az együttműködési megállapodás aláírásán az egyesület múltjáról szólva Ránky Emőke ügyvezető alelnök. Az a fővárosi tisztviselő, aki telket vásárolt Akarattyán, be kellett lépjen az egyesületbe, mely közigazgatási feladatokat látott el a fejlesztés és a fenntartás területén, gyakorlatilag irányította a fürdőtelepet. 1948-ban megszüntették az egyesületet, azonban 1989-ben egy lelkes társaság újraindította. A civil szerveződés jelenleg 280 fős tagsággal büszkélkedhet – tette hozzá az ügyvezető alelnök. A Honvéd Üdülőhöz több évtizedes szállal kötődő egyesület most együttműködési megállapodásban fűzte szorosabbra kapcsolatát a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központtal. Ennek keretében közös rendezvényeket terveznek és részt vesznek egymás programjain. Az okiratot Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka, valamint Thury Attila, az egyesület alelnöke látta el kézjegyével.

Aktuális hírek
ÁlláshirdetésHorgász tevékenységek szüneteltetése!V. Sör és Csülök FesztiválIsmét az üdülőben állomásozott a Fair Play RoadshowA HelloPay kártyák érvényessége hamarosan lejár!Ünnepi állománygyűlés Szent István királyunk tiszteletéreGyermektábor 2020. V. turnus Gyermektábor 2020. IV. turnusGyermektábor 2020. III. turnus Gyermektábor 2020. II. turnusGyermektábor 2020. I. turnusBeléptetés és szolgálatások igénybevétele (2020. június 20. - augusztus 29.)Legyél te is vízimentő!Beléptetés főszezonbanÜnnepi Állománygyűlés 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletéreV. Kolbász- és Hurkatöltő BajnokságNőnapi köszöntés az ÜdülőbenÉvértékelő-feladatszabó értekezlet Farsangi HétvégeCISM - Futás a békéért Emléktúra a doni hősök tiszteletéreMegemlékezés a doni hősökrőlMegnyitottuk a bowling pályátSzilveszter a Honvéd Üdülőben HelloPay kártya beváltásTÁJÉKOZTATÓ A REKREÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELI RENDJÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓLSzilveszteri pillanatok a Honvéd ÜdülőbőlKarácsonyi pihenőnapok BalatonakarattyánTájékoztató a feltöltő-kártyás fizetésről (HelloPay)
Aktuális rendezvényeink
Kiállítás /A haza szolgálatában - szabadságunk védelmében/ Gyermektábor 2020.
Csomagajánlatok
Gasztronómia
Gasztronómiai kínálatunk ötvözi a hazai és a regionális ízeket, ételeket. Lépést tartva a vendégek kívánságaival, választékot biztosít a reform, diétás vagy vegetáriánus ételek kedvelőinek is.

A hagyományos, magyar ételspecialitások megtartása mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos, házi desszertek széles választékával emeljük rendezvényeink gasztronómiai élményeit. Rendezvényekre, családi eseményekre kültéri ételkülönlegességeket is biztosítani tudunk.
Letölthető dokumentumok
Adatlap 2020.
Igénylőlap - MH RKKK, KORK területére történő belépéshez (pihenés, intézménylátogatás igénybevételéhez)
Igazolás - MH RKKK, KORK területére történő belépéshez (pihenés,intézménylétogatás igénybevételéhez)
2020. évi turnustábla MH RKKK
Bemutatkozás
Impresszum
Közérdekű adatok
Oldaltérkép
Szerkesztőség
honvedelem.hu
Honvéd Kulturális Központ
Mátraházai Rekreációs Központ
mhrkkk.rekreacio@mil.hu