Államalapításunk tiszteletére megrendezett ünnepi állománygyűlés
A Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ állománya megemlékezett I. Szent István Királyunk tiszteletére augusztus 19-én Balatonakarattyán.
Meg nem alkuvó István király nemcsak az nemzete sorsát alakította, de a nemzet lelkét is alakítania kellett. Így vált István király prófétai alakká, s egyházmegyék szervezetének alapítójaként apostoli királlyá– fogalmazta Udovecz György az ünnepi beszédben. A katonák számára kiemelt ünnep augusztus 20-a, mindamellett, hogy megemlékezünk Szent István királyunkról, és az államalapítás tevékenységeiről, a frissen felavatott tisztek ezen a napon mondják el esküjüket. Ez egy olyan pillanat minden katona életében, amire mindig emlékezni fog, és szolgálata közben mindvégig elkíséri.
Ez követően az ünnepi parancsok felolvasására került sor. Piros Ottó ezredes az alakulat parancsnoka elismeréseket adott át az állomány körében kiemelkedő teljesítményt nyújtó katonáknak és honvédelmi alkalmazottaknak.