Ünnepi állománygyűlés Akarattyán
Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezve tartott állománygyűlést az MH RKKK március 14-én. Az ünnepségen kiosztásra kerültek az elöljárók által adományozott emléktárgyak, és oklevelek is.
Az állománygyűlésen megújításra kerültek a társszervekkel való együttműködési szerződések is, valamint Pauer Anna a Honvéd Üdülő központvezető-helyettesét búcsúztatta, nyugdíjba vonulásának alkalmából Piros Ottó ezredes, az alakulat parancsnoka.
A rendezvényen résztvevők Kecskeméti Róbert és Nagy Péter színművészek prózai és zenés előadását élvezhették.
Március 15-e, a nemzeti összefogás ünnepe, hiszen az ország képes volt félretenni belső ellentéteit és egységesen felsorakozott, képviselve a haza védelmét és függetlenséget.
Szöveg és fotó: Szausev Xénia fhdgy.